Cultural Care Au Pair

Attól a pillanattól kezdve, hogy a fogadó családom – a Lovejoys-ék - beléptek az életembe, úgy éreztem, oda tartozom. Tárt karokkal fogadtak az otthonukba és a szívükbe. A külföldi tartózkodásomat felejthetetlenné téve, örökké emlékezni fogok rájuk.

A vasútállomásra beérkezve, rajzokkal üdvözöltek engem, amiket a gyerekek készítettek. A legelső este a Lovejoys-szék hagyományos angol ételt készítettek nekem, így rögtön kényelemben és otthon éreztem magam velük.

Rengeteg közös családi programunk volt ebben az évben. A Hálaadást a nagy családdal töltöttük New York City-ben. Ez volt az első alkalom, hogy Hálaadást ünnepeltem, és egyben az első alkalom, hogy találkoztam a fogadó anyukám családjával - de mindnyájan nagyon kedvesek és szívélyesek voltak.

Családként együtt voltunk moziban, korcsolyázni, étteremben enni, megnézni a gyerekeket a karácsonyi ünnepségen, és még karácsonyfát is együtt választottunk. Ez egy meseszép nap volt a számomra, melyre mindig emlékezni fogok. Elmentünk egy karácsonyfa gazdaságba és egy órán át járkáltunk, hogy megtaláljuk a megfelelő fát. Aztán hazavittük, és közösen feldíszítettük. Amikor a zoknikat a kandalló fölé akasztottuk, volt egy kézzel kötött az én nevemmel rajta. Ez nagyon sokat jelentett nekem.

Karácsonykor hagyományos karácsonyi vacsorát készítettek, én pedig angol Yorkshire Puddingot hozzá. Nagy lakoma volt, hatalmas ünneplés az egész családdal, és mindenki cserélt ajándékot. Az egész család annyira nagylelkű volt, és annyi szép és figyelmes ajándékot kaptam. Úgy éreztem, mintha valódi családtag lennék.

Néhány hónappal a megérkezésem után, a nagyim elhunyt. Nagyon közel állt hozzám, ezért a fogadó szüleim arra ösztönöztek, hogy gyászoljak úgy, ahogy jól esik, függetlenül attól, hogy hazamegyek-e a temetésre, vagy az USA-ban maradok. Úgy döntöttem, hogy inkább itt maradok. A nagyim temetésének napján, a fogadó anyukám rengeteg finomságot hozott nekem, hogy jobban érezzem magam. Délután mindannyian teát és hozzá süteményt fogyasztottunk a nagyI tiszteletére (ezt ő is imádta volna). Az egész a fogadó anyukám ötlete volt, és nagyon megérintett, hogy ennyire figyelmes volt, és gondolt rám.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy a gyermekek is csodálatosak voltak. Jól érzik magukat mellettem és szeretnek velem időt tölteni - tényleg úgy gondolom, hogy úgy tekintenek rám, mint a nagytestvérükre. Ezt imádom. Ráadásul a Lovejoys-ék mindig bátorítanak, hogy a szabadidőmben a barátaimmal találkozzak. Gyakran alszanak nálam és a fogadó szüleim imádják - élvezik a barátaim társaságát.

Hamarosan Disneylandbe látogatunk mint egy család! Ez egy nagyon drága út, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy engem is magukkal visznek. De a fogadó szüleim megvették nekem a repülőjegyet és meghívtak magukkal. Rettentő hálás vagyok és nagyon szerencsésnek érzem magam.

Minden, amit a Lovejoy család tesz értem, teljesen természetesen jön számukra. Figyelmesek, gondoskodóak, szeretőek és igazán úgy bánnak velem, mintha családtag lennék. Ők a legtökéletesebb család, akiket találhattam. Annyira izgatott vagyok, hogy még mennyi nevetés, élmény és kaland vár rám az elkövetkezendő napokban, hónapokban.